Közeledik az év vége, ha majd vissza szeretnénk igényelni a levont személyi jövedelemadó-előlegből, ideje megtenni a szükséges lépéseket. Egészségpénztári befizetéseink után akár 150.000 Ft adót is visszakaphatunk, azonban az adminisztráció, főként az adóbevallás elkészítése eddig sokakat visszatartott attól, hogy éljenek ezzel a kedvezménnyel. Az eSZJA bevezetésével egyszerűsödött a folyamat, most már valóban kár kihagyni.

Melyek az adó-visszatérítés igényléséhez szükséges lépések?

1. Nyisson ügyfélkaput. Ha még nincs hozzáférése az elektronikus közigazgatáshoz, az okmányirodákban igényelheti. Interneten foglalhat időpontot, így minimális a várakozási idő, negyed óra alatt elkészülhet. Az ügyfélkapu segítségével egy kattintással jóváhagyhatja majd a személyi jövedelemadó-bevallását és néhány másik kattintással igényelheti az adó-visszatérítést. Más előnyökkel is jár az elektronikus közigazgatás, számos ügy online indítható, és időben értesítést kap okmányai (személyi igazolvány, jogosítvány, forgalmi) lejáratáról.

2. Kössön szerződést egy egészségpénztárral. A belépés egyelőre csak személyesen végezhető el, választhat olyan pénztárat, amely lakóhelye közelében könnyen elérhető. A befizetésekből az egészségpénztár költséget von le (ennek mértékét a pénztártól tudakolhatjuk meg, szerepel a honlapjukon vagy megkérdezhetjük az ügyfélszolgálatot), ezt is figyelembe kell venni, így esetleg érdemes lehet egyszer elutazni a belépés miatt egy távolabbi pénztárhoz, ha az majd kisebb százalékot von le. Az összes többi művelet már interneten keresztül is intézhető.

3. Teljesítse a befizetéseket a szerződés szerint. Ha a szerződéses összegnél nagyobbak lesznek az egészségügyi kiadásai, bármikor befizethet a pénztárba. Az egészségpénztár által vezetett számlán szereplő összeg azonnal elkölthető.

4. Használja egészséggel kapcsolatos költéseire a pénztártól kapott kártyát. Az egészségpénztári számlán található összeget nemcsak a pénztártagok, hanem közeli hozzátartozóik (szülők, nagyszülők, gyermekek, házastárs illetve élettárs) is felhasználhatják. Ehhez a hozzátartozókat kedvezményezettként kell bejelenteni az egészségpénztárnál. Hozzátartozója részére társkártyát is rendelhet.

5. Az éves személyi jövedelemadó-bevallási határidő lejárta előtt az ügyfélkapun keresztül az eSZJA rendszerbe belépve hagyja jóvá a NAV által készített jövedelemadó-bevallási tervezetet (ha más ok miatt nincs vele egyéb tennivalója). Az eSZJA azonnal kijelzi, hogy befizetései után mekkora visszatérítésre jogosult, amely néhány kattintással visszaigényelhető. A visszatérítést az egészségpénztári számlára utalja a NAV, ahonnan egészségügyi célra használható fel. Teszteltük a rendszert, működik és egyszerű a használata.

Az egészségpénztárba teljesített egyéni befizetések 20%-a érvényesíthető adókedvezményként. 150.000 Ft a felső határ, ez éves szinten 750.000 Ft befizetését jelenti, de ennél kisebb összeg esetén is megéri az adó-visszatérítés.

A visszaigénylés feltétele, hogy az adott magánszemély a személyi jövedelemadóját megfizesse és ne legyen adótartozása, mértéke nem haladhatja meg az adó egyéb kedvezmények levonása után fennmaradó részét. A visszatérítés jövedelemkorlát nélkül érvényesíthető.

Mire fordítható az egészségpénztárba befizetett összeg?

A pénzt a következő célokra használhatjuk fel:

– gyógyszerek,Egészségpénztár
– szemüveg vagy kontaktlencse,
– magánorvosi kezelés,
– táppénz kiegészítés,
– kórházi szolgáltatások (pl. különszoba, választható étkezés),
– gluténmentes speciális élelmiszerek,
– gyógytorna, gyógymasszázs, fizioterápiás kezelések,
– csecsemő-ápolási termékek,
– hallásjavító eszközök.

Önsegélyező pénztári szolgáltatások – a 180 napnál régebbi befizetésekből vehetők igénybe:

– szülési segély, gyermekgondozási támogatás,
– beiskolázási támogatás
– munkanélküliségi ellátás
– rokkantsági járadék
– ápolási díj kiegészítése, idősgondozási támogatás
– lakáscélú jelzáloghitel törlesztés támogatása (a minimálbér 15 százalékának megfelelő összeg, ez 2017-ben 19.125 Ft/hó).

Egyes önsegélyező pénztári szolgáltatások igénybevételére csak az egészségpénztár tagja jogosult, hozzátartozóik nem.
A teljes lista megtalálható az egészségpénztárak honlapján.

Példa:

A családban egy év alatt várható kiadások:

Nagyszülők gyógyszerei

120.000 Ft

Egyéb gyógyszerek

40.000 Ft

Szemüveg, kontaktlencse

45.000 Ft

Fogorvos, egyéb magánorvos

80.000 Ft

A pénztár által levont költség

15.000 Ft

Összesen

300.000 Ft

A 300.000 Ft-ot befizeti a tag a pénztárba, adóbevalláskor visszaigényli a 20 %-át. A jóváírt 60.000 Ft segítségével a következő év alatt elkölthető összegbe már csak 240.000 Ft-ot kell befizetni, ugyanakkora tervezett költés esetén. A 15.000 Ft-os költség figyelembevételével a haszon 45.000 Ft.

A személyi jövedelemadó-visszatérítés miatt az egészségpénztári megtakarítás támogatott, jövedelmező megtakarítási forma, ilyen szintű hozamot csak kiemelten kockázatos befektetések eredményezhetnek, itt pedig nem is kell egy évre lekötni a pénzt.

Mire kell figyelni?

– Az adómentesen vásárolható termékek és szolgáltatások köre évente változik, erről tájékozódjunk. Ha alapvető dolgokra akarunk költeni, gyógyszerre, orvosi ellátásra vagy szemüvegre, az várhatóan adómentes lesz.
– Ha kilépünk a pénztárból és még van a számlánkon pénz, azt megkapjuk, de be kell fizetni utána az adót. Annyi pénzt tartsunk a számlán, amennyit belátható időn belül el tudunk költeni.
– Ha elvész az egészségpénztári kártyánk, minél hamarabb tiltassuk le.

Soha nem volt még ilyen egyszerű a személyi jövedelemadó visszaigénylése – gyakorlati útmutató 5 lépésben
Közösségi média

Vélemény, hozzászólás?